A csapatépítésnek mindig is kiemelt szerepe lesz a munkahelyeken. A pandémia után annál inkább. A kevés emberi kapcsolat, az izoláltság, a hónapokig tartó home office után fontos (újra) összehozni a zilált csapatokat, hiszen az ember társas lény, a hovatartozásra szüksége van. Szeret beszélgetni, kipróbálni furcsa dolgokat, szeret nevetni és játszani.

Sokan azt hiszik, a játék csak a gyerekeknek van, hogy a játék felesleges, hiszen nem „hasznos” a szó direkt értelmében. Mi sem lehet messzebb az igazságtól. A játék üdítő élményt nyújt és örömöt okoz felnőttkorban is. Fontos eleme kellene legyen az életünknek, mert sokat lehet tanulni belőle, segít kapcsolódni társainkhoz és jobban megismerni őket. Egy jó csapatépítés kiváló lehetőség erre.

A csapatépítéssel általánosan már foglalkoztunk egy cikkünkben, és most egy másik szemszögből fogjuk megvizsgálni.

Mi a játék?

Először is járjuk kicsit körbe a játék fogalmát.
Egy, a Szegedi Tudományegyetem által gondozott projekt az alábbi definíciót adta rá:

[A játék] szabadon választott, külső céltól mentes, önmagáért a tevékenységért folytatott, örömszerzéssel kísért cselekvéssor.

Vizsgáljuk meg ezt kicsit részletesebben.

A „szabadon választott” egy kulcselem, főleg fiatalabb korokban. Mindannyian átélhettük, hogy amikor „muszáj” játszani, sokkal kevésbé volt élvezetes, mint amikor csak a magunk feje után mentünk. Felnőttkorban ez árnyalódik. Egyre jobbak vagyunk abban, hogy felismerjük, ha valami jót tenne nekünk akkor is, ha éppen nincs hozzá kedvünk. Így például egy jól megszervezett csapatépítés kapóra jöhet akkor is, ha magunktól nem állnánk neki játszani.

A játéknak külső céloktól mentesnek kell lennie. Ez teszi a különbséget egy baráti kártyaparti és a szerencsejáték között. Nem véletlenül nem hallunk szenvedélybetegségről tét nélküli kártyázás esetén. A külső cél (tét) elveszi a játék könnyedségét. Amennyiben nincsenek tétek és következmények, az ember jó szájízzel tudja megvonni a vállát, ha veszít, „ez csak egy játék!”, és továbblépni. Amint tétek kerülnek bele, a játék hamar komolyra fordul.

Az utolsó, talán legfontosabb eleme az örömszerzés. Ha valami nem okoz örömet, az megszűnt játéknak lenni. Még vesztes helyzetben is ugyanúgy lehet élvezni a játékot magát, sőt, talán még a motiváció is nagyobb lesz a későbbiekben. Ennek ellenére a legjobb csapatépítések úgy épülnek fel, hogy ne legyenek explicit vesztesei a helyzetnek, így a hangsúly mindig a folyamaton, és nem az eredményen kell, hogy legyen.

Játék és felnőttkor

Felnőttként is érdemes az életünkben központi szerepben tartani a játékot. Lehet ez egyedül, vagy háziállattal is akár, de az ideális, ha legalább egy másik ember is részt vesz, ezzel egy újabb emberi dimenziót bevonva a szórakozásba.

A játék néhány felnőttkori előnye:

Stresszlevezető. Az önfeledt játék jelentős mennyiségű endorfint szabadít fel, aminek hatásai között a stressz- és fájdalomérzet csökkenése is szerepel az általános jóérzés mellett.

Agyi funkciók javítása. A komplexebb játékokban elvárt intenzív gondolkodás segíthet fitten tartani az agyat, megelőzve a kognitív képességek romlását a későbbi életszakaszokban.

Elősegíti a kreativitást és a tanulást. Kisgyerekek esetén egyértelmű a tendencia, miszerint játszva jobban tanulnak, de szerencsére ez a felnőttekre is igaz. Minden új készség elsajátítása és probléma megoldása könnyebben megy, ha jól is szórakozunk közben.

Táplálja az emberi kapcsolatokat. Együtt nevetni valakivel önfeledten egy egészen sajátos közös élmény. Erősíti az empátiát egymás iránt, a bizalmat és a összetartozás érzését.

Könnyen belátható hát, hogy miért is annyira fontos a játékot kulcselemévé tenni egy csapatépítésnek. Az életünk minden területére kihathat, ha elkezdünk (újra) ismerkedni a saját játékos énünkkel. Új barátságok szövődhetnek, régi ismerősökkel vehetjük fel újra a fonalat. Attól, hogy felnőttek vagyunk, ugyanúgy szükségünk van az önfeledt játék öröméré az életünkben. A munka és a tanulás is örömforrássá válik, ha játékosítva van.

Ahogyan George Bernard Shaw drámaíró fogalmazott:

Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.